TESTAMENTUM - az Ön életéről szóló biztosítás

A biztosítás fő célja, hogy Ügyfeleink még életükben gondoskodhassanak végtisztességükről, illetve megkímélhessék szeretteiket a temetés költségeitől. 06-20/5985305

   Testamentum   

  „Új szolgáltatás az életbiztosítások piacán, mely megoldja a magyar családok egyik legnagyobb problémáját." 


 Ingyenes díjszámítás!

SZERETŐ GONDOSKODÁS


Méltósággal a végtisztességről


Milyen élethelyzetekre és kiknek kínálunk optimális megoldást?


Szomorú tény, hogy hazánkban a családok többségének szeretteik halálakor nem csak a gyásszal járó mély fájdalommal, de a temetési szolgáltatások lebonyolításával, és ennek anyagi következményeivel is meg kell küzdeniük.

Egy biztosítás, mely mindenkihez szól.

Fiatalokhoz, középkorúakhoz és természetesen idősebb honfi társainkhoz egyaránt. A szerződés akár havi néhány ezer forintos megtakarítással megköthető. A termék azok számára is további előnyöket kínál, akik már korábban elkezdtek temetésükre takarékoskodni.


Egy biztosítás, amely mindenkihez szól
Kinek jelent szerető gondoskodást a Testamentum?
Erős családi kötelékek

Még a legösszetartóbb családoknál is gyakran előfordul, hogy a szeretett személy halála után a család tanácstalan a temetés módját illetően. A legszűkebb környezetünknek is nehezen beszélünk ugyanis esetlegesen bekövetkező halálunkról, még inkább a földi búcsúról.
A szerződés megkötésével Ön nem csak temetési költségeinek fedezéséről, de utolsó útjának módjáról is gondoskodhat. Így szeretteit a temetkezéssel járó lelki és anyagi terhektől is megkímélheti.


Egyedülálló nyugdíjas évek


Amennyiben nincs közeli hozzátartozója, vagy nem ápol velük felhőtlen kapcsolatot, a biztosítás jelenti a biztonságot az Ön számára. Segítségével még életében lehetősége nyílik méltó végtisztességéről gondoskodni, ezáltal biztosítani tudja az Önt megillető búcsúzást az élettől, mely nyugodttá és gondtalanná teszi napjait.


Bárki számára elérhető biztos megoldás és védelem


A biztosító eltekint az egészségi kockázat-elbírálástól. Mindez azt jelenti, hogy a szerződéskötés folyamata egyszerű és gyors. A biztosító garantálja a biztosítási védelmet.


A végtisztességre való felkészülés
Gondoskodás magunkról és családunkról
Rugalmas és védett megtakarítási lehetőség


A legkedvezőbb feltételekkel gondoskodhat végakaratáról

Élethosszig tartó gondoskodás és előrelátás


Ingyenes díjszámítás




További információ az élethosszig taró életbiztosításokról a

http://www.ezerbiztos.hu/eletbiztositas-50-felett.html

oldalunkon található.











Biztosítás.wyw.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 9
Heti: 15
Havi: 27
Össz.: 186 112

Látogatottság növelés
Oldal: Szerető gondoskodás
TESTAMENTUM - az Ön életéről szóló biztosítás - © 2008 - 2024 - alkony.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »